Skip to main content

Közeledik a felvételi jelentkezési határidő. Vár a legsportosabb egyetem!

[wpcdt-countdown id=”771″]

Szakemberek

Ortopédia

Dr. Lacza Zsombor

Ortopéd-traumatológus szakorvos, az MTA doktora. A Semmelweis Egyetemen végezte orvosi tanulmányait, majd a PhD fokozatát. 2000-2003 között az Egyesül Államokban dolgozott, munkája révén elnyerte a „Brain Research Young Investigator Award”-ot, a fiatal agykutatók kiválóságainak évente odaítélt díjat. Hazatérése után kutatólaboratóriumot és vállalkozást indított, amelynek témája a regenerációs medicina, azaz az őssejtek révén az elveszített funkciók újraépítése. Sikeresen szabadalmaztatta és piacra vitte a szérum albummal impregnált csontimplantátumot, amelynek segítségével jelentősen gyorsabban és kisebb fájdalommal épül újra a csontszövet. A „BoneAlbumin” termék több országban is bevezetésre került, az innovációt Gábor Dénes díjjal is elismerték. Kutatásainak további eredménye a hiperakut szérum, a PRP egy továbbfejlesztett változata, amely elsősorban a térdízületi gyulladás csökkentésére alkalmas és szintén elérhető a klinikai gyakorlatban. A COVID járvány idején a vírusellenes küzdelemben kamatoztatta a vérszérum-terápiák területén megszerzett tapasztalatait, amelynek révén több száz beteget kezeltek eredményesen. A szérum kutatásokon túlmenően kifejlesztette a térd instabilitások mérésére szolgáló Dynaknee eszközt, amely főleg sportolókban a porckopást, szalagszakadást megelőző állapotok felismerését szolgálja. Innovatív kutatási eredményeit nemszak számos szabadalom és publikáció bizonyítja, de alkalmazza a betegek kezelésében is: törekszik arra, hogy a regenerációt a legtöbb esetben műtéti beavatkozás nélkül érje el.

Gyógytorna- Fizioterápia

Molnár Dóra Blanka

Semmelweis Egyetemen végeztem gyógytornász-fizioterapeutaként, a hatékonyabb, teljeskörű terápiás eredmény érdekében azóta is folyamatosan továbbképzéseken, tanfolyamokon, konferenciákon veszek részt. Az egyetemi éveim alatt edzőként, pilates oktatóként tevékenykedtem, majd dolgoztam kórházban, ahol főként szív-és légzőrendszert érintő megbetegedésekkel foglalkoztam, mellette betekintést nyerhettem a magánegészségügybe is, ahol első sorban mozgásszervi problémákkal, sportsérülésekkel találkoztam.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen számos sportágból érkező él és hobbi sportoló fordult meg nálunk, a kezelések során kiemelten fontos számomra az evidenciákon alapuló, kutatási eredményekkel alátámasztott módszerek alkalmazása, valamint a támogató, megértő terápiás környezet kialakítása.

• McKenzie „A” - A lumbális gerinc
• McKenzie „B” - A nyaki és háti gerinc
• McKenzie „C” - Haladó lumbális gerinc, alsó végtagok
• Schroth Terapeuta – (International Schroth 3D Scoliosis Therapy)
• Mulligan Manuál Terápiás Koncepció 1. és 2. Modul
• Maitland Manuálterápia (folyamatban)
• Neurodinamika tanfolyam
• Kinematic Taping tanfolyam
• Pilates Matwork- Rehabilitációs Pilates (The Australian Physiotherapy and Pilates Institute)
• Csoportos Fitness Instruktor, IWI (International Wellness Institute)

Szabó Kíra Regina

Szabó Kíra Regina vagyok, okleveles gyógytornász-fizioterapeuta. Diplomámat a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán szereztem. Általános iskolás korom óta figyelek arra, hogy a testmozgás folyamatosan az életem részét képezze. Kipróbáltam magamat a röplabda és az atlétika területén is, továbbá jelenleg is rendszeresen fordítok időt a fizikai aktivitásra. Segítő szándék, empátia és precizitás jellemez. Felemelő érzés számomra és boldoggá tesz, amikor segítséget nyújthatok az embereknek. Mindezek szerepet játszottak abban, hogy a gyógytornász hivatást választottam felsőfokú tanulmányaim során. Véleményem szerint ebben a szakmában rendkívül fontos a folyamatos fejlődés, új módszerek, technikák és eszközök használatának elsajátítása, mely elvet követve az eddig megszerzett képesítéseim:
• SMR henger és triggerpont kezelés
• Dynamic Taping
• Kinesiology-taping / Sporttaping alapképzés
• Fascia Disztorziós Modell I.
• Köpölyözés
• Sportrehabilitációs tréner I-II.
• McKenzie „A” - A lumbális gerinc
• McKenzie „B” - A nyaki és háti gerinc

Mentőápoló, ápoló és aneszteziológiai szakasszisztens

Edvi Dóra

Mentőápoló, ápoló és aneszteziológiai szakasszisztens végzettséget szereztem, emellett csoportos fitness instruktor képzésen is részt vettem.
Életem fontos részét képezi a sport, több sportágat kipróbáltam, jelenleg a futásban lelem legnagyobb örömömet.

További oldalak

Szolgáltatásaink

Időpontfoglalás

Kapcsolat